Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 81 >
1997. március
-
longint

ZetaTalk: Rebellis bolygó


Az emberi tudósok hozzászoktak a többi, Nap körül keringő bolygó perturbációihoz, de nincsenek tisztában azoknak a perturbációknak a mértékével, amit két bolygó egymás melletti közeli elhaladása okozhat. A bolygók, ahogy pályáikat róják, azért érték el éppen azokat a pályákat, ami van nekik, hogy elkerüljék a többi bolygót, és ezért mindegyik nyugodtnak látszik. Amikor ez az egyensúly éppen kialakulóban van, aligha nyugodt valamelyik is. A 12. bolygó, mely gyorsan halad keresztül a Naprendszeren, megszegi az összes szabályt, amikhez az emberek hozzászoktak. Amennyiben a 12. bolygó egy állandó tagjává kívánna válni a Naprendszernek, akkor erősen szabálytalan pályák alakulnának ki minden erősen mágneses maggal rendelkező bolygó számára. A Föld erőszakos póluseltolódásai csak a Föld tehetetlenségének köszönhetők, hogy elkerülje az ő szörny-bátyját, amint az elhalad, gyorsan hatalmába kerítve a Földet, és ezt napok alatt, hogy a Földnek ne legyen lehetősége változtatni a pályáján egy elszökésben.

Nem véletlen, hogy a Nap körül keringő bolygók nem formálnak tökéletes köröket, és nem is magyarázza semmilyen ismert emberi logika a pofon csapott ellipszis alakú pályáikat. Ezek sok, az ember számára ezidáig még nem ismert tényezőhöz igazodnak hozzá, és ezt egy még szabálytalanabb módon tennék, ha a 12. bolygó egy állandó tagjává válna a Naprendszernek. A Föld Napja körül keringő bolygók közül soknak kicsi hatása van egymásra. Például, a gáz-bolygóknak, mint a Jupiternek vagy a Szaturnusznak, minimális mágneses mezejük van. Így a pusztítás sztorija, amit a 12. bolygó okoz a periodikus áthaladásával, szürreálisnak tűnik a naiv emberiség számára, akinek gyér adatai állnak rendelkezésére az előző póluseltolódásokból, amikor az emberi faj megtizedelődött és a civilizációk szétzúzódtak, hogy így a feljegyzések nem őrződtek meg megbízható módon azon túl, hogy egy pár generáció leélte az életét.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com