Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Átalakulás >
< 04 >
1995 júliusa előtt
-
longint

ZetaTalk: Újidőbeli portyázások


Az önmagukat-szolgáló csoportok támadásait illetően a másokat-szolgáló csoportok ellen az Újidőben. Természetesen, ez lesz az ő első gondolatuk. Másokat-szolgáló emberek lelkiismeretes csoportjainak, ha felkészültek, lesz élelmük és menedékük. Nevetés fog hallatszódni soraikból, mivel ők úgy találják, hogy az élet megy tovább, és a jó dolgok, amelyeket értékesnek tartottak, még mindig ott vannak az életükben. A fiatalok növekedni fognak, kíváncsiak lesznek, és oktatásban részesülnek. A zene még mindig vígasztal, a tudományos felfedezések pedig még mindig fejtörést okoznak. Az önmagukat-szolgálók, akik nem foglalkoztak azzal, hogy felkészüljenek, úgy fognak tekinteni ezekre a közösségekre, mint olyan helyekre, ahol rajtaüthetnek. Ez egy egyre csökkenő probléma lesz, ahogy az idő halad előre. Elmondtuk, hogy az önmagukat-szolgáló emberek ki fognak halni a Földön, és ez részben azért történik, mert ők nem nevelik a fiataljaikat, de főként azért, mert az erre az orientációra hajlamosak nem fognak ide reinkarnálódni. Ez nem egy irányításuk alatt álló dolog, amely felett választásuk lenne.

De mi a helyzet az átmeneti állapottal, amikor különböző vegyes orientációjú vagy tisztán önmagukat-szolgálni orientált emberek a másokat-szolgáló közösségekre tekintenek, és egy rajtaütést tervezgetnek. Segítség fog érkezni ezekben az ügyekben, tőlünk és másoktól. Ez a segítség elsősorban a blokád formájában fog történni, hogy az önmagukat-szolgáló emberek vagy nem tudják majd fellelni a közösségeket, nem látják őket, vagy elterelődnek, valami módon. Ebben a tekintetben mi azt tanácsoljuk ezeknek a közösségeknek, hogy legyenek távoliak és ne reklámozzák magukat. Azok, akiknek meg kell találniuk benneteket, meg fognak találni, mivel ők a ti letelepedési helyetekhez lesznek irányítva. Másodsorban, ez a segítség aktív visszaszorítás formájában fog jönni, hogy az önmagukat-szolgálók a bombáikat és lövedékeiket nem a várakozásoknak megfelelően fogják célba érve találni, hanem valamiképpen önmaguk ellen fordulva, mondjuk a kilövésük előtt felrobbanva vagy hasonló. A legjobb, ennélfogva, ezen közösségek számára, ha a túlélésre koncentrálnak, és az új életre, és csak minimális mértékben az önvédelemre. A legjobb védekezés egy helyesen megválasztott letelepedési hely.

Szintén tanácsos megválogatni, hogy ki kerülhessen be a közösségbe. Ha a közösség igazán másokat-szolgáló, akkor az önmagát-szolgálni orientációval csak időszakonkénti találkozásokra kell számítani. Emlékezzetek rá, hogy az önmagukat-szolgálók nem lesznek szoros összeköttetésben egymással. Az együttműködés nem természetes az ebbe az orientációba tartozók között. Amikor frusztráltak lesznek, megfordulnak és másfelé fognak tekinteni. Egymást gyakrabban megtámadják majd, mivel ők maguk azok, akikre az jellemző, hogy összeherdáljanak dolgokat. Amennyiben másokat-szolgáló közösségek lágy szívűek lesznek és nagy számmal engednek be maguk közé olyan embereket, akik még nem döntötték el az orientációjukat, akkor azt fogják találni, hogy a problémát hozták be maguk közé. A lágy szívűek a tapasztalataikat osszák meg egymással az élelemtermesztés technikáiban, a spirituálisan éretleneket azonban küldjék el, hogy a saját csoportjaikban éljenek. Így a másokat-szolgáló közösségek nem pusztulnak el, és a szeparálódás felgyorsítódik a menetében, amely minden esetben elkerülhetetlen.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com