Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Világok >
< 22 >
1995 júliusa előtt
1995. 08.; 2002. 03.
longint

ZetaTalk: Vallás


A vallást illetően. Van vallásunk. Valójában mindenkinek van. Még azoknak is, akik azt jelentik ki, hogy nincs, van egy vallásuk a tiltakozásukban. Amikor mi a hitünkről beszélünk, ez inkább egy felfogás az Univerzumról. Érzelmileg össze vagyunk kapcsolódva az Univerzummal. Részei vagyunk az Egynek. Rokonságban állunk a másikkal, részeiként az Egynek. Hódolatot érzünk az Univerzumért és annak működéseiért, mint egy csodáért, amit szeretnénk megérteni. Minden lélek Isten kezében van, Istenben, a mi elképzelésünk szerint, és így nincs szüksége közvetítésre. Mi, a zéták, nem teszünk közzé órarendeket, hogy Isten mikor lesz jelen, vagy hogy mikor kellene mind összegyűlnünk és meghallgatnunk valakit, aki majd tolmácsolja Isten szavait és gondolatait felénk. Mindenki a saját párbeszédeire marad, melyeknek nem szükséges más közvetítő.

A mi vallásunk nem hasonlít a Föld főbb vallásaihoz, amelyek istennek tekintenek entitásokat emberi alakban. Ezeket a vallásokat - míg az embereknek átadott üzenet célja az ő fény felé fordításuk volt - az idők során megrontották a sötétség erői. Ezek a vallások a tudás ellen prédikálnak, az önálló kezdeményezőkészség ellen, a szabad gondolkodás ellen. Ezek szabályokkal zaboláznak, amik csak azokat segítik, akik uralkodni vágynak. Amíg az emberi vallások, bár jól lettek megalapítva, mindig átesnek az önmagukat-szolgáló tömegek elferdítésein, míg végül el nem veszítik minden hasonlóságukat az eredeti szándékkal, a mi hitünket ez nem érinti így. Nálunk a tiszta bölcs mondás, hogy Szeresd Felebarátodat, mint Magadat, áll a szabályként, amelyhez tartjuk magunkat, és egyetlen Ne tedd ezt, Ne tedd azt sem foglaltatik benne. Amíg az emberi vallásokat az önmagát-szolgáló sereg által kényelmesnek érzett szervezeti struktúra járja át, pompáik és ceremóniáik vannak, és szigorú gáncsaik az irányítás kijátszása ellen, addig nekünk nincsenek ceremóniáink arra, hogy a hitünket kifejezzük.

Nem épp Jézus volt, aki azt mondta, amennyire a legkisebbet szeretitek magatok közül, olyannyira szerettek engem, vagy ilyen hatású szavakat? Jézus a hitnek egy igaz másokat-szolgálni filozófiáját közvetítette, mivel mi hisszük, hogy közülünk valamennyi, a legutolsót is beleértve, Istennek egy részét képviseli, benne foglaltatik Isten tervében, és Isten kezemunkája. Bár nem vagyunk sokkal világosabbak, mint ti, abban, hogy mi az Isten, ez a mi hitünk.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com